2016/17 tanév
Iskolánkban egy rendhagyó tanévkezdéssel ajándékoztuk meg tanulóinkat. Varga Andreának – az Új Mozgalom egyik alapítójának- köszönhetően egész napos rendezvénysorozattal színesítettük diákjaink mindennapjait.
Délelőtt Tóth Zoltán nemzetközi hírű és tapasztalatú választási szakértő szakácstanulóinkkal közösen paprikás krumplit főzött, majd az érettségire és szakvizsgára készülő tanulók számára a választási rendszerekről interaktív előadást tartott. Vele párhuzamosan Köves Nóra foglalkozott a diákönkormányzat és a fiatalabb középiskolás korosztály tanulóival: hazai –nemzetközi emberjogi kérdések kerültek terítékre.
Közben Varga Andrea szexuális felvilágosító foglalkozást tartott a lányoknak, és meglátogatta az autista házunkat. A település Művelődési Házában a Miskolci Nemzeti Színház művészei tartottak - gyermekeinket is bevonva- érdekes és hangulatos előadást az általános iskolásainknak.
Majd következett Hábetler András egy énekes kolléganőjével, és egy csodálatos zongorakísérő művésznő a magyar operaházból kicsiket és nagyokat megmozgató, jókedvű, jó humorú előadása.
Különleges része volt a rendezvénynek a Baráthegyi Vakvezető Kutyakiképző Központ kutyáinak és munkatársainak bemutatója a hűségről, a fegyelmezettségről, a kutya-ember barátságáról.
Vendégeink is szerezhettek tapasztalatokat a hátrányos helyzetű települések, vidékek és iskolák helyzetéről, problémáiról, gyermekeinek állapotáról, a tanításuk nehézségeiről.
Köszönjük ezt a szép napot!