b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-01.jpgSzent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.


A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották. Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.

Márton napi lakoma.

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba.

Tanulóink is felelevenítették e népszokásokat. Zenés istentisztelettel emlékeztünk Szent Márton kultuszára, majd felső évfolyamos vállalkozó szellemű nebulóink egy rövid mesét olvastak fel a kisebb társaiknak. Az istentisztelet után kezdetét vette a kézműves foglalkozás ahol szebbnél szebb munkák születtek.

A kollégák nem feledkeztek el a Márton napi lakomáról sem, hiszen mézzel, dióval töltött almát sütöttek a gyerekeknek.

 

b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-02.jpg    b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-03.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-04.jpg    b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-05.jpg 
b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-06.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-07.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-08.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-09.jpg
b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-10.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-11.jpg   b_240_180_16777215_0_0_images_gyogypedagogia_programok_198-marton-nap-12.jpg