• Családi Bölcsőde

    Napközink az Abaújkéri Wesley Iskola keretein belül működő intézményi egység. Létrejöttének oka legfőképpen az iskolánkba járó fiatal szülők, akik a gyermek születése után nem tudják az iskolát befejezni, segítségre szorulnak.
  • Általános Iskola

    „Ahhoz, hogy a csemete lombkoronás fává növekedjen, sok-sok gondoskodásra van szüksége. Ahhoz, hogy a kisgyerekből hagyománytisztelő, okos felnőtt váljék, fejlődését a fához hasonlóan sok odafigyeléssel kell irányítani.”
  • Szakgimnázium

    A szakközépiskola nappali képzési formában négy évfolyamon működik egy-egy osztállyal. A tanulók a közismereti órák mellett szakmai oktatásban is részt vesznek.
  • Szakközépiskola

    Az abaújkéri Wesley János Iskola szakképzése egyidős az iskolával. Amikor 2005-ben a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség átvette az ingatlant, az általános iskolával együtt szakiskolát is alapított. 
  • Kollégium

    A Wesley János Iskola Kollégiuma 40 férőhelyes, Abaújkér, Rákóczi u. 38. szám alatt található. Családias kialakítással biztosítja a bentlakó tanulók számára a nyugodt tanulás és a pihenés feltételeit.
  • Wesley Iskola könyvtára

    A Wesley Iskola könyvtára az iskola működéséhez, pedagógiai programjának megvalósításához, a neveléshez, tanításhoz, tanuláshoz szükséges dokumentumok rendszeres gyűjtését, feltárását, megőrzését,  

b_240_180_16777215_0_0_images_blog_085-turot-talaltunk-a-10-a-batyujaban-01.jpgSürgött-forgott az osztály a tanüzemben.
Kolbászos zöldséglevest és túrós batyut készített a 10/A.

 

 

 

 

 

 

 

Pudingos túrós batyu házi lekvárral


Hozzávalók:

1 kg liszt
10 dkg vaj
5 g élesztő
1 csipet só
6 dkg porcukor

3-3,5 dl tej
1 tojás
25 dkg túró
1 csomag vanília puding

b_240_180_16777215_0_0_images_blog_085-turot-talaltunk-a-10-a-batyujaban-02.jpgTészta: a vajat összemorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk az 1 db tojást, a tejben megfuttatott élesztőt, a sót, a cukrot, dagasztjuk, majd kelesztjük.
Töltelék: a túrót ízlés szerint cukrozzuk, adunk hozzá 1 db tojássárgáját, habosra keverjük és vanília pudinggal lazítjuk.
A megkelt tésztát 3 részre osztjuk, egy részt fél centiméter vastagságúra nyújtunk, majd 10x10 cm-es darabokat vágunk a tésztából, amelyekre 1-1 evőkanál tölteléket teszünk, batyuba hajtogatjuk, kicsit pihentetjük, megkenjük tojássárgájával és előmelegített 185 fokos sütőben 30 percig sütjük. Porcukorral meghintjük, házi lekvárral (köszönjük Ica néni , nagyon fincsi!!) tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk!

Készítette: 10/A

Batyi Grasziela
Batyi Krisztina
Harkály Antal
Horváth Gabriella
Mata Tibor
Nagy Tamás
Sándor Patrik

Kolbászos zöldségleves


b_240_180_16777215_0_0_images_blog_085-turot-talaltunk-a-10-a-batyujaban-03.jpgHozzávalók:

1 fej vöröshagyma
1 evőkanál fűszerpaprika
25 dkg sertéslapocka
1 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
fél karalábé
¼ kelkáposzta
1 db burgonya
15 dkg kolbász

őrölt bors
2 db babérlevél
őrölt köménymag

b_240_180_16777215_0_0_images_blog_085-turot-talaltunk-a-10-a-batyujaban-04.jpgPörköltalapot készítünk, a finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, a tűzről levesszük és megszórjuk fűszerpaprikával, majd hozzáadjuk a kockára vágott lapockát. Felöntjük hideg vízzel, ízesítjük sóval, fűszerezzük őrölt borssal, babérlevéllel és kevés őrölt köménymaggal. Beletesszük a tisztított és darabolt sárgarépát, petrezselyemgyökeret, karalábét és kelkáposztát. Ha a hús és a zöldségek készre főttek belerakjuk a kockázott burgonyát és karikázott kolbászt. Készre főzzük, szükség szerint utánízesítünk.


Jó étvágyat kívánunk!

Készítette: 10/A

Batyi Grasziela
Batyi Krisztina
Harkály Antal
Horváth Gabriella
Mata Tibor
Nagy Tamás
Sándor Patrik

 

 

 

 

Eseményeink

Eseménynaptár

  

Friss hírek a Facebook-ról